Brite-Sol: 2010 óta a közepes- és nagyvállalatok szolgálatában

Heltovics Attila

A szakma iránti elhivatottság ösztönzött bennünket a Brite-Sol Kft. megalapítására 2010-ben. Az azóta eltelt idő bebizonyította, hogy ezen szakterületen is kifizetődik az újítások keresésébe és alkalmazásába, a minőségi beszállítói kapcsolatokba, illetve egy jó csapat felépítésébe fektetett idő és energia. Cégünk mára több mint 100 főt foglalkoztat és országosan több telephelyről közepes- és nagyvállalatokat szolgál ki az élelmiszeripar, a mechatronikai és autóipar, valamint a szállodaipar területén.

Kizárólag minősített eszközöket és tisztítószereket használunk, a különböző burkolatok, elvégzendő feladatok és igények függvényében körültekintően kiválasztva. Kiemelten fontos számunkra, hogy munkánkkal olyan munkakörülményeket teremtsünk ügyfeleinknél, hogy az ott dolgozók hatékonyan, jó kedvvel tudják munkájukat végezni. Úgy gondoljuk, akkor végzünk jó munkát, ha két szempontból is „észrevétlenek” maradunk. Egyrészt a folyamatainkat úgy szervezzük, hogy semmilyen módon ne zavarjuk a telephelyen folyó tevékenységet, másrészt nap mint nap hibamentesen, a 100 %-nál egy picit mindig többre törekedve végezzük a takarítási szolgáltatásunkat.

A takarítás bizalmi munka, ezért munkatársaink kiválasztásában a szaktudás mellett az erkölcsi hozzáállás a legfontosabb szempontok között szerepel. A munkához a kollégáink is nyíltan, becsülettel és szorgalommal állnak hozzá. Ez már a kiválasztásukkor is szempont, de később a szaktudás mellett a kommunikáció terén is képezzük őket, hiszen ők képviselik cégünket az ügyfeleink telephelyein.

Megbecsüljük a kollégáinkat. Folyamatosan tartunk továbbképzéseket a munkájukat közvetlenül és közvetetten érintő területeken. Minden kollégánk hivatalos, bejelentett munkavállalónk.

Szolgáltatási területeink